Magazin > Frei Tamás írása > Öcsi bácsi etióp kávéja
ÖCSI BÁCSI
ETIÓP KÁVÉJA
71. LAP • Frei Tamás
SÓVAL, MERT OTT
NEM VOLT MINDIG CUKOR…
Amikor a 80 évesnek kinéző Öcsi bácsi hangosan „szervusztok”-ot köszönt a szakadó eső elől az étterem sátorteteje alá menekülve, végre alaposan megnézhettem az arcát. Etióp ember volt, oromo, mint később megtudtam, az egyik legnagyobb etióp etnikum tagja, az ottani több, mint nyolcvanféléből.
Fényesen koromfekete bőr, mint ahogy az Fekete-Afrikában lenni szokott. Etióp arc - vagyis semmi durvaság. Arrafelé nincsenek széles orrok és nagy, telt szájak, nincsenek kifésülhetetlenül göndör hajak, mint Afrika nyugati országaiban.
Az etiópok nem „mikrofonfejűek” – szokták mondani a világot látott, de az udvarias beszédről mégis leszokott emberek. Öcsi bácsi is ilyen volt. Egykor Budapesten tanult, a Testnevelési Főiskolán – innen a kiváló magyar nyelvtudás. Miután hazatért Budapestről, atlétika edző lett egy addiszi sportklubban. Merthogy ott is van ilyen…legalábbis volt még pár éve, amikor arrafelé jártam.
Öcsi bácsi sóval itta a kávét. Öt percenként felállt az asztalunktól, ahol kézzel ettük a kitfot, fűszeres marhatartárt lukacsos, kovászos kenyérrel, injerával. Odament a sarokban ücsörgő kávépörkölő asszonysághoz, hogy megnézze, hol is tart az előkészület.
Etiópiában minden valamirevaló étteremben frissen pörkölik a kávét. Faszénen, vastepsiben, komótosan, nagy szakértelemmel. Ha vendég érkezik, megkérdezik tőle (velünk is ezt tették), hogy ebéd után iszik-e majd kávét, mert ha igen, akkor rögtön belekezdenek a legalább fél órán át tartó pörkölésbe. Megfújják a perzselő faszenet, nyeles fémserpenyőbe teszik az Addiszba többnyire Harrarból érkező remek zöldkávét, és pörkölni kezdik. Aztán amikor kész, a serpenyőt végigviszik az asztaltársaság körül és mindenki - mintha bort kóstolna - maga felé legyezi a pörkölt kávé füstjét és hangosan kinyilvánítja a véleményét.
„Jó lész”- mondta egyszer csak Öcsi bácsi nevetve, de ezt csak mi értettük, úgyhogy mondta a pörkölőasszonyságnak is, amhara nyelven.
Aztán - csakhogy maradjunk a kávészertartásnál - a pörkölt és még forró kávészemeket kézzel, egy mozsárszerű fémedényben szétpréselik. Ez lenne az őrlés, a darálás. „Doráljak”- mondta Öcsi bácsi. Majd a porszerű kávét fekete agyagkorsóba teszik, jebenába, és vizet hozzáöntve faszénen megfőzik. Törökösen.
A kávé néhány percig még forrás után is a tűzön marad, így és ezért igencsak megkeseredik, főleg, ha sok „dorált” kávéhoz kevés vizet adnak, és ezért tényleg nagyon sűrűre főzik az italt. Ha így készül, akkor olyan erős lesz, hogy cukor nélkül ihatatlan…
„Itiopiábán nim vilt mindig cikor” –mondta Öcsi bácsi, aki szerette a kávét, és ezért cukor híján mindig sóval semlegesítette a kávé borzasztóan erős izét. Aztán annyira megszokta, hogy amikor már az útszéli bungaló-boltokban is lehetett kapni, ő akkor is sóval itta. Ő már csak így szereti, sóval. Én viszont amikor belekóstoltam az ő fekete italába, csak annyit tudtam mondani, hogy ez borzasztó.
Képtelen voltam megdicsérni.
„Birzasztó?”- álmélkodott az atlétika edző -
„tudod te mi a birzasztó?” – nevetgélt: „hát a cikor”.
