BÁBEL

PILLANTÁS AZ ÓRIÁSPLAKÁTOK

PÁRSZAVAS MONDATAI MÖGÉ 

67. LAP   •   Frei Tamás

NOVEMBER 15-ÉTŐL KAPHATÓ LEGÚJABB REGÉNYEM, MELYET A CAFÉ FREIBEN 10%-OS KEDVEZMÉNNYEL ÁRULUNK. A VÁSÁRLÓK KÖZÖTT KARÁCSONY UTÁN, JANUÁRBAN, OLYAN NEW YORK-I NYEREMÉNYUTAKAT SORSOLUNK KI, MELYEN ÉN IS RÉSZT VESZEK, HOGY KÖZELEBBRŐL IS MEGMUTATHASSAM A BÁBEL AMERIKAI HELYSZÍNEIT.

Kezdjük az úgynevezett fülszöveggel, ami a könyv hátoldalán olvasható. Erről fog szólni a regény:

A terrorizmust a drótkerítés sem képes megállítani. A modernkori népvándorlás bábeli zűrzavarában minden lehetséges! André Calvi, Frei Tamás eddigi négy sikerkönyvének a főszereplője mindig azt mondta: a végén a rosszak győznek. Marco Boretti, az új főhős szerint viszont a gátlástalan okosak!

A Bábel a korábbi regényekhez hasonlóan fordulatos, izgalmas, akciódús történet, és szokás szerint lényeglátó és égetően aktuális. A mai valóságot mutatja be. Rávilágít arra, hogy mi rejlik az óriásplakátokra írt párszavas üzenetek hátterében.

Marco Boretti, az édesanyja révén magyar származású firenzei régész aligha hitte, hogy szakmája az európai migránsválság kellős közepén kulcsszerephez juttatja egy olyan szövevényes ügyben, amiben semmi sem az, aminek látszik. A tudósból kincsvadász lesz. A segélyszervezetek munkatársaiból műkincscsempész. A fegyverkereskedőből miniszterelnöki tanácsadó. Üldözőből üldözött.

Frei Tamás a színfalak mögé viszi az olvasót, megmutatja, hogy milyen hatalmi manőverek révén ragadhatja magához egy kellően gátlástalan politikus egy ország irányítását, és miféle cinizmus kell ahhoz, hogy a nyugati világ legbefolyásosabb emberei véres műkincsekkel teli luxusvilláikból finanszírozzák az iszlám terrorizmust. A háttérben pedig Magyarországon futnak össze a szálak, ahol mindenre találni megoldást…

Ezt a New York-i masszát! Az ezerféle nyelven óbégató, hadonászó és lökdösődő, agresszív és eltömegesedett világot. Ezt az átkozott Bábelt! 

RÉSZLET FREI TAMÁS BÁBEL CÍMŰ REGÉNYÉBŐL

„A lótuszolaj édeskés, fűszeres illata elárasztotta a Metropolitan egyiptomi különtermét. A keleti szerájok hangulatát idéző parfümfelhőben az elegáns, estélyiruhás közönség egyre türelmetlenebbül várakozott. Málnapuncsot tartottak a kezükben, mert a ma esti alkalomhoz és a helyszínhez ez illett leginkább. Idén ugyanis egy ehhez hasonló likőrkoktél volt a kairói zártkörű klubok slágere. A kristálypohárral mindenki óvatosan lavírozott a tömegben, nehogy kilöttyenjen a pirosszínű ital. Közben azt kérdezgették egymástól, hogy vajon mikor tűnik fel az est sztár-vendége, mert manapság már a régészek is sztárok. Mikor látják végre a firenzei kincsvadászt, Marco Borettit. A terem közepén, egy vizesárokkal körbevett szigeten, tízméter magas fáraó-kápolna állt. Ez volt a híres Dendur-templom, egyenesen a Núbiai-sivatagból. A régészeti csodát kétezer évvel ezelőtt homokkőből építették, pár évvel Kleopátra királynő halála után.  Két évezredet töltött a fáraók földjén, hogy végül 1967-ben darabonként hozzák ide, NewYorkba. A kápolnaépület ugyanis az Asszuáni-gát építésekor víz alá került volna, de az egyiptomiak nem akarták elbontani és elszállítani. Vigyék inkább az amerikaiak, ha van kedvük ezzel pepecselni – mondta Nasszer egyiptomi elnök, és a Metropolitannak ajándékozta.

A ma is szinte sértetlen állapotú Dendur-templom nemcsak a Metropolitan, hanem az egész észak-amerikai kontinens legértékesebb régészeti emléke. Amerika földjén ez számít a legrégebbi épségben álló épületnek, még ha Egyiptomból származik is. A kápolnabejárat homokkövei előtt, az óriási hieroglifák és az embertestű, de madárfejű figurák tövében, skarlátvörös bársonyruhában mosolyogtak a csinos hostessek. A fanyar illatú lótuszolajat egyiptomi amfora-kancsókból ők permetezték a levegőbe.

Mindegyik hostess szőke volt, mert a keleti-parti amerikai elitnek szinte tüntetőleg az a hajszín tetszett. A műkincsekre milliókat költő, de alapvetően mégis unatkozó, mert sohasem dolgozó feleségek ezért többnyire maguk is szőkék voltak. A környező utcákból, az ötödik sugárút, a Madison és a Park Avenue néhányszáz méterre fekvő elegáns palotaépületeiből jöttek át ide – lesötétített limuzinokkal. Hiába laktak közel, mégis autóba ültek, mert az utcán ők már szinte sosem sétáltak. Nem mentek a plebsz közé.

A műveltségüket és a kifinomultságukat demonstrálva, ha társaságban a kérdés egyáltalán szóbakerült, ők mindig a görög eredetű kifejezést használták, és plebsznek hívták a New York-i utcákon hömpölygő tömeget. Minél gazdagabbak lettek, és így minél magasabbá vált az elefántcsonttorony, ahová visszahúzódtak, annál jobban utálták az egyre kövérebb és egyre ápolatlanabb amerikai emberkeveréket.

Ezt a New York-i masszát! Az ezerféle nyelven óbégató, hadonászó és lökdösődő, agresszív és eltömegesedett világot.

Ezt az átkozott Bábelt! Az Amerikába emigrálók az elmúlt másfél évtizedben egyre többen lettek, és újabban nem akartak beolvadni. A világ szinte minden tájáról összesereglett emberkáosz New Yorkban ma már több mint kétszázféle nyelvet beszélt. A plebsz ezúttal is hangoskodva hömpölygött az utcán, a múzeum védett üvegfalán túl.

A gazdagok fekete limuzinjai évről évre egyre lassabban tudtak csak átvergődni rajtuk, miközben az utcák egyre koszosabbak lettek. Polgármesterválasztást New Yorkban már régóta csak a tömegközlekedés javításának ígéretével lehetett nyerni, nem pedig a köztisztaságra szánt költségvetés emelésével. A szél néha már a Park Avenuen, a világ egyik legdrágább utcájában is eldobott kávéspoharakat és összetaposott kólásdobozokat görgetett maga előtt...”

1/4

CAFE FREI WEBSHOP

Kövessen minket!

  • White Facebook Icon
  • Instagram

© 2020 Cafe Frei. All rights reserved