HOGYAN KÁVÉZIK RÚZSA MAGDI?

A kávé elkészítése számomra kevésbé izgalmas, az elfogyasztása annál inkább. Reggel, ébredés után kávézom, majdnem mindegy, hogy milyen pörkölésű és milyen aromájú az a kávé, viszont nem mindegy, hogy miből iszom.

Imádom a bögréket. Vannak mesefigurás bögréim, ez kell a gyerek lelkemnek, és vannak bögréim, amik egy-egy élményre emlékeztetnek. Mindenhol veszek bögrét, ahonnan haza akarok vinni valamit, mintha a tárgyakkal konzerválnám az élményeket is.

Szóval felkelek reggel, kinyitom a bögrés szekrényemet – mert van ilyen is a konyhámban – és kiválasztom a hangulatomhoz leginkább megfelelő bögrét. Leülök, mindig ugyanoda. Először csak a kezemet melengetem meg a bögrével, utána lassú kortyokban megiszom a kávét. Sokat, csak úgy, magában és sohasem édesen. Nyugalom van, béke, egy kedves emlék, amit a kezemben tartok. Így indul a nap. Aztán persze jönnek a napközbeni kávék, csak úgy olaszosan gyorsan, a lényeg, hogy hasson, de ez nem igazi „kávézás”.

ESPRESSO-BESZÉLGETÉS RÚZSA MAGDIVAL

Értelem vagy érzelem?

Nem szeretek hiú ábrándokat kergetni, ezért mondják rólam, hogy racionális vagyok. Ugyanakkor az érzelmek nagyon el tudnak vinni, a döntéseimben kevésbé domináns a ráció. Az érzés, az a lényeg!

Mi a legnagyobb luxus az életedben?

Az, hogy becsukhatom a kaput és elindulhatok világot látni. Ezt teszem minden januárban. Nagyon szeretek menni. Gyűjtöm az élményeket, amik aztán szinte észrevétlenül visszaköszönnek a zenémben. Meg aztán hatalmas élmény jelent más emberekkel, más kultúrákkal találkozni.

Van úgy, hogy a nagy pörgésben szinte megcsúszom, beleszűkülök a saját világomba és elveszítem a realitás érzékemet. Az utazás visszabillent a normális kerékvágásba, ahol a dolgokat a maguk értékei alapján tudom szemlélni. Látni, hogy milliók élnek úgy, hogy számukra az a luxus, ha a tál rizs mellé jut egy falat hús, ez azért igen gyorsan helyreteszi az embert.

Mikor sírtál utoljára?

Valamelyik nap koncert előtt nem volt időm enni és jobb híján berohantam egy gyorsétterembe. Előttem állt egy pár, nem tudtam levenni róluk a szemem, már-már udvariatlanul bámultam őket. Kérdéseikből, bizonytalanságaikból, lassú, szinte szertartásos mozdulataikból látszott, hogy életükben először vannak itt. Ünnepként élték meg, amikor a műanyag tálcán megkapták a rántott csirkecombot az üdítővel. Elszégyelltem magam, küzdöttem rendesen a könnyeimmel. De közben tudom, hogy a jó Isten ezekkel a kegyelmi pillanatokkal üzen és azt kérdezi ilyenkor, hogy látsz-e még, látod-e még, hogy milyen nagy dolog, hogy ott vagy, ahol vagy.

Mikor voltál életedben a legboldogabb?

Azt hiszem, a boldogság alapvetően bennem van, de soha sehol nem érzem azt az eufóriát, amikor állok a színpadon, és 12 ezer ember énekli a dalt, amit egyszer megírtam a szobámban. A hétköznapokban is megélem a boldogságot, a megcsillanó napfény a fák levelén, vagy amikor a szél megérinti az arcomat. Egy-egy másodpercig tart az egész, de onnantól minden megváltozik. A nagyon-nagyon privát életemben a biztonság jelenti a boldogságot, amit a megismerkedésünktől fogva érzek a férjemmel.

És a színpad után? Mi lesz akkor?

Nem szoktam én erről sokat beszélni, de titkon az üzleti világban szeretném bebiztosítani magam. Már most készülök arra, hogyha egyszer le kell jönnöm a színpadról, akkor pontosan tudjam, hogy mit fogok másnap csinálni.

Az biztos, hogy nem az az ember vagyok, aki lógatom a lábam. Rengeteg ötletem van, ezek között van egy erős vágyam, ami a régi szakmámat hozza vissza: a szülészetet. Létrehozni egy olyan központot, ami a szülésről-születésről szól, amiben én hiteles tudok lenni, ezt nagyon el tudom képzelni. Emellett nagyon izgat a gyerekek helyzete. Van egy alapítványom, amin keresztül hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő gyerekeknek segítek. Lehet, hogy ezt a fonalat fogom tovább vinni.

Ha újjászületnél, kinek a bőrébe bújnál?

Szél lennék. S ahogy kimondom ezt, már meg is ijedek, hogy vajon normális-e ez.

Mi az a tehetség vagy képesség, aminek leginkább örülnél, ha meglenne benned?

Van egy könnyed, rohanós, pletyizős énem, és él bennem egy „öreg néni”, aki a mélyben kutakodik. Ezt az énemet nem sokan ismerik, félek megmutatni. Jó lenne semmitől sem félni.

Fontos, hogy mit gondolnak rólad?

Hogyne lenne, hiszen ezért vagyok én a színpadon! Ilyenkor kimondatlanul azt kérdezem, hogy tetszik-e, amit csinálok. Szeretném megmutatni magam és szeretem, ha úgy szeretnek, ahogy vagyok.

Hol élnél, ha nem Magyarországon élnél?

New Yorkban. A vizualitása, a lüktetése, a sokfélesége, a zenéje miatt. Maga a közeg kreatívabbá tesz. És amikor elfáradok, már mennék is Spanyolországba, ahol csak ücsörgök a vízparton és nézem a hullámokat.

Ha csak egy kávéra mehetnél el valahová a világban, hová mennél?

Rómába. Imádom ezt a várost, nemcsak azért, mert a férjem ott kérte meg a kezem, hanem azért is, mert szép. Olyan, mint Sophia Loren. Szép, csinos, elegáns, vad és szelíd, nő és ember, a tökéletlenségében tökéletes.

Mi az, amiről nem akarsz lemondani?

Gyerekként sokszor sajnáltam anyukámat. Olyan szegények voltunk, hogy anyukámnak mindig csak egy ünneplős ruhája volt, és mindenhová azt vette föl – az orvoshoz, a színházba, a szülői értekezletre. És én annyira, de annyira gyűlöltem azt az átkozott kockás szoknyát! Anyám tudta ezt, és megígértette velem, hogy egy nap, ha megengedhetem magamnak, soha nem mondok le semmiről, amit nagyon szeretnék. Amikor megadok magamnak valamit, azt érte is teszem.

Kedvenc időtöltésed?

A reggeli kávé után a sminkelés. A Megasztár után már sminkeltem magam, profin, sok festékkel, hatalmas szempillákkal szaladgáltam. Nagyon akartam valami más lenni. Mindig én voltam a karakteres, csúnya kislány az iskolában. Aztán lassan megerősödtem, és ezzel együtt letisztult a sminkem is. Kibékültem magammal, észrevettem a szépet és hát ki kell egyszer mondanom: megszerettem Rúzsa Magdit.

Hosszú idő kellett, amíg hazataláltam.

CAFE FREI WEBSHOP

 

HAMAROSAN ELINDULUNK! 

CAFE FREI

PICK-UP

HAMAROSAN ELINDULUNK!

Kövessen minket!

  • White Facebook Icon
  • Instagram

© 2020 Cafe Frei. All rights reserved