79. LAP
Viszkok Fruzsi

Többnyire naponta háromszor kávézom. Reggel, rögtön ébredés után tejes verziót szoktam inni, délután pedig olaszosan csak espressót – avat be kávézási szokásaiba Viszkok Fruzsina, hazánk egyik legismertebb vloggere és influenszere. A digitális tartalomkészítőként ismert Fruzsi YouTube csatornájának 398 000 feliratkozója van, Instagramon 417 000 felhasználó követi. És ehhez celebnek sem kell lennie, elég, hogy széles közönség számára is érdekes anyagokat készít utazási és életmód témákban több mint tíz éve.
HOGYAN KÁVÉZIK VISZKOK FRUZSI?
"Későn jött az életembe a kávé, már az egyetemi éveim alatt. Apukám nagy kávés, ő mindig kotyogósban készíti az espressót. Húsz év körül voltam, amikor elkezdtem kávézni és kávézókba járni, ahol eleinte a nagyon ízesített, cukros, habos-tejes verziókat szerettem. Ma már inkább cukor nélkül espressózom, de a karamellás ízesítés azért a gyenge pontom. A kávézókban szívesen kísérletezem, nyitott vagyok a különleges ízekre. Kifejezetten szeretem a pici, eldugott kávézókat külföldön is, ahol mondjuk egy idős néni készíti az espressót több évtizedes tapasztalat alapján. Olaszországot imádom, és az egyik kedvenc könyvem Szerb Antaltól az Utas és Holdvilág. Végig jártam azokat a helyeket, amiket említ a könyvében, így sikerült eljutnom például Gubbióban egy apró cafeteriába, amit magamtól biztos, hogy találatam volna meg. Hatalmas élmény volt, amit részben a könyvnek köszönhettem.”

Gyors és rövid
Espresso-beszélgetés
Értelem vagy érzelem?
Szerintem inkább az értelem, mivel eléggé racionalista gondolkodásúnak és jó problémamegoldónak tartom magam. Bár jobban belegondolva, azért keveredik nálam mindkettő, tehát mondhatjuk, hogy érzelmes típus vagyok, de az értelem határozza meg a döntésimet.
Mi a legnagyobb luxus az életedben?
A szabadság, és ebben abszolút szerencsésnek érzem magam, mert nap mint nap megélhetem ezt a luxusérzést. Nagy kiváltság, hogy magamnak oszthatom be az időmet, és bárhonnan dolgozhatok, hálás is vagyok érte.
Mikor sírtál utoljára?
Pont néhány napja voltam a Kanári-szigeteken, és amikor reggel elmentem a tengerpartra futni, előjött bennem ez az érzés, hogy mennyire szerencsés vagyok. Mert nemcsak, hogy utazom, hanem van időm arra is, hogy ilyen hétköznapi dolgot megengedjek magamnak ebben a gyönyörű környezetben. Ilyenkor kicsit elkapnak az érzelmek. Nekem a sírás egyáltalán nem csak rossz élményekhez kapcsolódik, hanem a boldogan sírós típus vagyok.
Mikor voltál életedben eddig a legboldogabb?
Én alapvetően pozitív gondolkodásúnak tartom magam, és a hétköznapjaimat is boldogan élem meg. Nem szélsőségekben létezem, hanem igyekszem nap mint nap megtalálni az apró örömöket.
Ha újjászültenél, kinek a bőrébe bújnál?
Valószínűleg a századforduló idejére mennék vissza Budapestre, mert nagyon érdekel az a kor. Ha én oszthatnám ki a kávét a Hadikban, már azt nagyon nagy dolognak élném meg, de ha valamelyik irodalmi szalon krémjéhez tartozhatnék, az egyenesen szuper újjászületés volna.
Mi az a tehetség, aminek a legjobban örülnél, ha meglenne benned?
Ha már az irodalomnál tartottunk, nagyon szívesen megtanulnék regényt írni. Nekem ugyan van egy könyvem, de az nem szépirodalom, hanem önfejlesztési tanácsadás. Ha ki tudnék találni egy történetet az elejétől a végéig, és felépíteni a karaktereket hozzá, nagyon boldog lennék. Ez valamennyire tanulható, de kell, hogy meglegyen mellé a tehetség is.
Fontos, hogy mit gondolnak rólad?
Ez erős kettőség bennem, mert nyilván fontos, hiszen én abból tudok építkezni, hogy a közönségem néz engem, és követik az oldalaim. Mindig kíváncsi vagyok a véleményekre, de közben meg kell találnom az egészséges egyensúlyt, hogy inspiráljon, és ne a személyiségemet befolyásolja, mit gondolnak rólam mások.
Hol élnél szívesen, ha nem Magyarországon?
Olaszországban természetesen, a toszkán vidék, és azon belül is Siena, ami engem a legjobban megfogott. Sok kis agroturismo szálláson voltam azon a környéken, és annyira megvan a varázsa és a romantikája számomra, hogy ott el tudnám képzelni magam. Persze most fantáziálunk, de szívesen vezetnék akár egy kis vendégházat, abszolút látnám magam egy ilyen életben.
Ha csak egy kávéra mehetnél el valahová a világban, hová mennél?
Olaszországtól nem tudok elrugaszkodni, de egy kávéra inkább Rómába ugranék el, valahová a Colosseum környékére. Lenyűgöző a minket körbevevő történelem, hogy ebben a városban elementáris erővel érzed a évezredek súlyát. Bármelyik sarkon találsz olyan templomot, ami nyugodtan lehetne a világörökség része, és ez ott olyan természetesen van jelen a hétköznapi életben, ami számomra hihetetlen.
Mi az, amiről nem akarsz lemondani?
A már emlegetett szabadságról, ami jellemzi az életemet. Ez elég nagy félelem is számomra, hogy meddig leszek releváns, ezért is igyekszem mindig megújulni a tartalomgyártásban.
Kedvenc időtöltésed?
Az utazáson kívül a lovaglás, ami gyerekkoromban volt jelen az életemben, és hosszú idő után tavaly kezdtem újra. Ez most abszolút szerelemkategória nálam, olyan, mintha egy másik univerzumba kerülnék ilyenkor.