top of page
TIZEDIK LECKE

Latte art


avagy tejhab művészien kezdőknek

Mindannyian örülünk, amikor gyönyörű, tejhabból készült motívum kerül a pultból érkező cappuccino tetejére. A baristák ezzel tudják igazán, megmutatni tehetségüket, látványosabbnál látványosabb alakzatokat öntve a csészékbe. Ehhez persze a kézügyesség mellett megfelelő zsír- és fehérjetartalmú tej, profi gőzölés, valamint rengeteg gyakorlás szükséges. Szép motívumokat viszont lehet egyszerűbben alkotni, akár otthon is. Ehhez adunk most tippeket.

1

Készítsünk egy espressót a házi kávégépünkkel (lehet kapszulás, vagy bármilyen) és öntsük közvetlenül a csészébe. Ha nincs krémréteg a kávénk felszínén, hintsük meg kevés kakaóporral, így kontrasztosabbá tehetjük a tejmintát.

IMG_2814.JPG

2

Habosítsunk tejet a korábban megtanultak szerint – ez a nyári lapszámunk leckéje volt. Közepesen habos tejre lesz most szükségünk. Öntsük a csészébe, kezdéskor magasabbról és gyorsabb tempóban, mert ekkor inkább a tej folyik először a csészénkbe, nem pedig a hab. 


IMG_2814.JPG

3

Ahogy telik meg a csésze, közelítsünk és lassítsunk. Alakítsunk fehér tejhab-foltot középre. Ezután hústű, vagy egyéb arra alkalmas, vékony pálcával húzzunk csíkot a folt közepéből kifelé, négy irányba.

IMG_2814.JPG

4

Végül húzzunk a csésze peremétől befelé is, a folt közepéhez ismét négy irányból, a korábban húzott vonalak között. Máris kész az italunk, látványos mintával a tetején. Ugye nem is volt nehéz? 

IMG_2814.JPG
bottom of page