PUCCS MOSZKVÁBAN
Írta: Frei Tamás
Ősszel jelenik meg Frei Tamás új regénye, melyben visszatér régi főhőse, André Calvi. A konspirációs akcióregény a közeljövőben játszódik, fő helyszíne Moszkva, ahol puccs robban ki Vlagyimir Putyin ellen. A háttér természetesen az ukrán háború.
Ízelítőként íme egy rövid részlet a regényből, elsőként a Cafe Frei vendégeinek!
Rendeld elő a könyvet már most webshopunkról az alábbi gombra kattintva:
A vadászgépek valószínűleg Putyin repülőjét fogják biztosítani. André legalábbis erre gondolt. Kísérni fogják a levegőben, mi másért jönnének ide MIG29-esek. Ez viszont azt jelenti, hogy az történik, amire a francia és az amerikai titkosszolgálat számított. Az orosz elnök valószínűleg elhagyja Moszkvát.
Most mind a két pilóta levette a fejhallgatóját, kikapcsolta a biztonsági övét, és felállt a székéből. Elindultak hátrafelé Kudokovhoz, a milliárdos cukorkirályhoz, elvégre ő a gép tulajdonosa, ez a külföldi és a hat másik utas csak vendég rajta. A pilótafülke szűk ajtajánál szabályosan a falhoz nyomták Andrét, akkora vehemenciával léptek az utastérbe.
A Falcon-jet letisztult stílusú kabinját fekete ébenfával borították, és nyolc vízszintesbe dönthető, hófehér bőrüléssel rendezték be. A pilóták elléptek a két első üléspár között és hátramentek Kudokovhoz.
A főpilóta oroszul beszélt a milliárdoshoz. André nem értette, hogy miről van szó, az ukrán légiósok viszont igen.
"Egyelőre senkit sem engednek felszállni uram, nagyon sajnálom a késlekedést, de hát ez egy rendkívüli éjszaka” – mondta szinte mentegetőzve a hófehér, rövidujjú inget és kék nyakkendőt viselő főpilóta, mintha legalábbis tehetne róla. Négy évvel korábban a Haza Szolgálatáért érdemrend hármas fokozatával szerelt le az orosz légierőtől. Vadászpilóta volt, megjárta a szír háborút. Részt vett Aleppó szőnyegbombázásában. Kórházakra, iskolákra és óvodákra is dobott kazettás bombákat.
A hajnali, derengő fényben napszemüveget viselt, pedig ennek most még semmi értelme nem volt. Az ápolt, éles vonalban formázott koromfekete borosta, az izmos testfelépítés, a múlt kalandjai és a vállapján a négy aranycsík magabiztos férfivé tették – „Az orosz különleges állami repülési különítmény tizenkilenc gépe fog landolni a következő, körülbelül másfél órában, ezeket várjuk, addig senki sem szállhat fel” – magyarázta a gép dúsgazdag tulajdonosának, hogy egyelőre miért nem kaphatnak felszállási engedélyt.
Ennyit mondott, és aztán Kudokovra várt, hogy döntse el, mit tegyenek, de kérdés nélkül az orosz milliárdos nem jött rá, hogy a pilóta valójában mire kíváncsi.
„És...?” – kérdezte végül, Andréra pillantva közben, aki meg őt figyelte. Kudokov rájött, hogy André természetesen nem érti, hogy miről is van most szó, és ez neki kedvez, mert végre ő tud egy kicsit többet.
„Visszamenjünk a terminálra, uram? Az irányítótorony mindenkinek megadta a lehetőséget, de itt is maradhatunk.” – André azt érzékelte, hogy a hangvétel nyugodt és tényszerű, mégis zavarta, hogy nem érti a beszélgetést. A hozzá legközelebb ülő, de Kudokovnak hátat fordító ukrán légiósra nézett, aki azonnal rájött, hogy mi a helyzet, hogy André mire kíváncsi.
"Másfél órán át nem lehet felszállni, állami gépkülönítmény érkezik” – súgta maga elé franciául az ukrán katona olyan halkan, hogy André, ha nincs a fülében a minihangszóró, nem hallotta volna. Kudokovtól messze voltak, a milliárdos nem vett észre semmit.
„Menjünk vissza, jobb lesz úgy” – döntötte el Kudokov, mert tájékozódni akart, és azt gondolta, hogy kiszállva a gépből, a magánterminálon több információhoz juthat. De időt is szeretett volna nyerni, mert kezdett elbizonytalanodni, hogy jó oldalra állt-e? Órák óta tudták már, hogy Putyin túlélte a támadást, és nemsokára tévébeszédet mond, de az elnöki kabinetiroda ezen felül semmit sem árult el. Oroszországban teljes hírzárlatot rendeltek el. Kudokov a telefonját nyomogatva csak annyit tudott kideríteni, hogy a Kremlben többtucat áldozat lehet, főleg olyanok, akiket maga alá temetett az összeomló Szenátusi épület déli szárnya.
Közben viszont ide, Vnukovóra, ahol az elnöki gépek parkolnak, folyamatosan érkeztek a MIG-29-esek,
"Biztos, hogy Putyin megbukik? Mert ha nem, akkor róla nagyon gyorsan ki fog derülni, hogy áruló."
és most már a különleges állami repülési különítmény is. Valami történik, amiről ő nem tud. És ez baj.
„Vissza akar menni a terminálra, és kiszállni a gépből, pedig nem kötelező, maradhatnánk” – súgta az ukrán légiós a mikrofonjába, de még be sem fejezte a mondatot, Kudokov már Andréhoz beszélt.
„Visszarendeltek minket a terminálra” – hazudta szemrebbenés nélkül – „a következő másfél órában senki sem szállhat fel” – ez utóbbi igaz volt.
André a fordítást épp befejező ukrán katonára nézett, aki megcsóválta a fejét. Ezzel is jelezte, hogy nem, ez nem igaz, nem rendelték őket vissza. Kudokov hátulról meglátta a fejmozdulatot, és gyanús is lett neki rögtön, de ennyire gyorsan mégsem kapcsolt. Eszébe sem jutott, hogy a gépben bárki is beszélhet oroszul. Az ukránokról azt gondolta, hogy franciák. Mire átgondolta volna, hogy mit is tegyen, André nekiszegezte a kérdést angolul.
„Mit mondtak pontosan?” – hűvös, lassú, jéghideg kérdés volt, miközben André meg se mozdult. Még mindig úgy és ott állt, szinte megmerevedve, ahogy fél perccel ezelőtt a pilóták elléptek mellette, és a falhoz nyomták. Kudokovot kérdezte, de aztán a főpilótára nézett. Az pedig vissza rá.
Egymást nézték egy pillanatig, de utána a napszemüveges férfi Kudokov felé fordult és oroszul, hangosan megkérdezte tőle, hogy ennek meg mi köze van hozzá? Az ukrán légiós suttogva fordított André fülébe.
Az orosz hang éles késként vágott a gép utasterébe. Arrogáns volt, mint ahogy a kézmozdulat is, ami kísérte. Azonnal frontvonalat húzott az oroszok és külföldiek közé a Falcon-jetben. A pilóta visszafordult, és már épp válaszolt
PUTYIN VÉGNAPJAI
volna angolul, de a gép tulajdonosa, Vjacseszláv Kudokov közbeszólt. „Tizenkilenc állami gép érkezik” – mondott igazat a cukorkirály, de aztán megint hazudott – „úgyhogy visszarendeltek minket a terminálra.”
Percekkel később majd azon fog gondolkodni, hogy vajon miért nem mondott igazat? Maga sem értette. Valószínűleg azért, mert tényleg kezdett elbizonytalanodni. Jól döntött? Biztos, hogy Putyin megbukik? Mert ha nem, akkor róla nagyon gyorsan ki fog derülni, hogy áruló. És akkor befellegzett neki. Putyin túlélte a támadást... Jönnek a vadászgépek... az elnök elhagyja Moszkvát... nemsokára érkeznek az orosz állami különítmény gépei... igen... tényleg... ezért hazudott... most már emlékszik, ez járhatott azokban a pillanatokban a fejében, az állami különítmény... mert az ukrán hadjárat kezdete után pár nappal, még 2022 márciusában egyszer már bevetették ezt a különítményt. Hatalmas Iljusin, Tupoljev és Szuhoj gépek, akkor szám szerint huszonkilenc landolt Vnukovón, megírták a lapok.
Elreptette Moszkvából a teljes orosz állami vezetést Szurgutba, Tyumenbe, Ufába és Omszkba, de volt olyan jet, amelyik Novoszibirszkig repült. Biztonsági intézkedés lehetett atomcsapás esetére, hogy Oroszország irányítói ne egy helyen legyenek, ne egyszerre és mindenki Moszkvában. Ha most is ez történik, akkor viszont Putyin erős, vagyis nem rendült meg a hatalma... Akkor összetart a vezetés, ugyanúgy, mint a Prigozsin lázadás idején... ennek a félelemnek a kételye suhant át Vjacseszláv Kudokov agyán, igen, most már emlékszik, talán ezért hazudott... erre gondolt pár perccel később.
Ez lett az ő személyes magyarázata. De most még nem tartott ott az idő, a pár perccel későbbnél, most még csak gyorsultak a pillanatok. André ellépett a pilótafülke ajtajából, feléjük indult, nyugodtan jött, de mégis megállíthatatlanul, valahogy lebegve járt, a tekintete végig őrá szegeződött,
"Biztonsági intézkedés lehetett atomcsapás esetére, hogy Oroszország irányítói ne egy helyen legyenek, ne egyszerre és mindenki Moszkvában."
de mégsem felé közeledett, hanem a pilótához. Közben a franciáknak hitt ukránok, mintha süvítő szél fújna közöttük, elhúzódtak, meghajlottak, mint a fák, a levegő megállt, amerre André járt, de aztán hirtelen megtorpant. Most már a pilótát nézte, ott állt vele szemben, és még egyszer megkérdezte tőle angolul, hogy mit is mondott az irányítótorony. És újra azt hazudták neki, igen, a pilóta, ez most már tényleg ő volt, hogy visszarendelték őket.
És akkor kettéhasadt a tér. Látja, behunyt szemmel is látja, újra látja, kockánkként nézi vissza a mozdulatot, mert olyan ez, így utólag, mint egy lassított film. Látja ahogy meglendül a kar, André karja, és nem is tudni, hogy miképp, de lendület közben a jobb kar könyöke valahogy kicsit előremozdul, és egyetlen pillanat múlva már maga a könyék a suhanás éle. Mint egy kasza a levegőben, úgy lendül, szinte süvít, de mindez csak egyetlen másodpercig tart, halkan, nesz nélkül, a levegő alig pisszen, reagálni sem lehet rá, és máris eltalálja az állkapcsot és aztán a gége kiálló csontját tompa, csattanásszerű hanggal, mint egy húsklopfoló elnyúló puffanása. És ettől, csak ettől az egyetlen megvillanó könyékmozdulattól, azonnal és érthetetlen roskadással hullik össze a magas, izmos, borostás férfi. Mint egy kártyavár. Esés közben a napszemüveg elrepül, Kudokov látja most is, ahogy pörög a levegőben, mert a csapástól, a nyakra lesújtó erőtől gellert kapott, és a napszemüveg pörögte ki magából azt az erőt, azt az izomfeszülést, amit az emberi testnek kellett volna....